Az ókori egyiptomban i.e. 4000 körül már készültek tetoválással díszített kőfigurák, és ezek szerint emberi tetoválások is.
A túlnyomórészt i. e. 1500-ból, XIII. Ramszesz idejéből származó leletek arra engednek következtetni, hogy a tetoválás a tehetősebb réteg fiataljainak szokása volt.
Amunet, I. Ramszesz felesége és Hathor istennő papnője tetoválása vonalak, pontok és körök egységéből áll. A mellkas egyes részei, illetve a csípő és has tetoválásainak valószínűleg termékenységi jelentése is volt, hiszen terhesség esetén ezek az apró minták kitágulva mintegy hálószerű képet mutatnának, vagy – feltételezhetően – mutattak.
A Közép-Királyságból származó fajansz figurák gyakran használnak hasonló, egy sor pontozott geometrikus tetováló mintát, amelyek vízszintes sávokban futnak az alhason. Alkalmanként a combok is díszítettek.
A karon található két tehén egymással szemben speciális, Hathor istennőre utaló nyakláncokkal, illetve a felső karokra helyezett kígyók szintén az ókori Egyiptom nőisteneihez kapcsolódnak. A nyakra, hátra és vállra Wadjet szemeket tetováltak, melyek funkciója valószínűleg a védelemhez kapcsolható, illetve találunk nefer szimbólumot is, a jó szerencse, a szépség vagy a jóság jeleit. Tetoválással gyógyítottak betegeket, és tetoválásokkal nyitottak kaput a mágikus erők felé. A tetoválás az ókori népek vallásgyakorlatában is nagy jelentőséggel bírt, az „isteni” jelek a hiedelem szerint misztikus erőhöz juttatták viselőjüket, egyes papi rendeknek saját tetoválásuk is volt.
A tetoválás az egyiptomi birodalom későbbi terjeszkedésével terjedt aztán tovább és jelent meg később a görög, a krétai, a perzsa és az arab civilizációban is.
Egyiptomban az iszlám befolyás hatására manapság elvétve látni tetovált embert, de a világ más részein az egyiptomi kultúrából származó, mágikus erővel bíró jeleket, ábrákat és jellegzetes díszítő elemeket tetováltatják magukra az úgynevezett egyiptomi stílus kortárs kedvelői.
